Gabi, a Mushu Világa alkotója


A cicák valahogy mindig körülöttem voltak még akkor is, amikor gyerekként nem lehetett sajátom. Figyeltem őket, rajongtam értük, és szerintem már akkor eldőlt, hogy egyszer cicás ember leszek. 


Ma Mushuval, Cukival, Piszével, Csipesszel és Kókusszal élek együtt, és mellettük szinte nincs olyan része az életemnek, amiben ne lennének benne egy kicsit.

Ott vannak a mesékben, a varrásban, a mindennapokban és a tetoválásaimon is. 


A varrás és a cicaszitterkedés már jóval a Mushu Világa előtt része volt az életemnek. Munka mellett is varrtam, évek óta vigyázok mások cicáira, és korábban közös cicás munkákhoz is készítettem apróságokat adomány célra.


Amikor megszűnt a munkahelyem, hirtelen választanom kellett, merre tovább. Akkor jöttem rá, hogy amit addig hobbiként és segítségként csináltam, az valójában az, ami igazán közel áll hozzám.

Így kezdett lassan megszületni a Mushu Világa: a varrásból, a történetekből, a gondoskodásból és abból a nyugodt világból, amit a cicák adnak nekem.